Rólam

Személyre szabott táplálkozási tanácsadás – biológusi háttérrel, személyre szabott étrenddel, funkcionális állapotfelméréssel, laborjavaslattal, anyagcsere és hormontípus meghatározással, természetgyógyász és orvosi kapcsolattartással.

Szeretettel köszöntelek az oldalamon!

Végzettségemet tekintve Biológus, Táplálkozástudományi szakember és Funkcionális táplálkozási tanácsadó vagyok.

Biológusi diplomámat 2011-ben szereztem Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán laboratóriumi operátor szakiránnyal kiegészítve, második diplomámat pedig 2014-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, mint Táplálkozástudományi szakember.
Pályakezdőként 4,5 évet dolgoztam laboráns biológusként a Szent Lázár Megyei Kórházban, majd 2016-ban elvégeztem egyéb Funkcionális táplálkozási referens képzést is. Terveim között szerepel még a természetgyógyászat és mezőgazdasági ismereteim bővítése, valamint a holisztikus szemléletű gyógyításban való elmélyülés.

2016 óta dolgozom táplálkozási tanácsadóként több ezer ügyféllel, számos tapasztalattal és sikersztorival a hátam mögött.

Tanulmányaim során és a közel 5 évnyi egészségügyben eltöltött év után megbizonyosodtam róla, hogy egy betegségnek sok apja lehet, de minden betegség anyja a helytelen „élet-mód”. Ebbe belesorolom a táplálkozást, a stresszt, testmozgást és a lelki-mentális egészséget.

Hiszem, hogy a lelki-mentális és fizikális egészség bárki számára elérhető,

ha ismeri a térképet Önmagához és a testéhez. Ugyan így hiszem, hogy minden állapotra létezik megfelelő diéta, hiszen a táplálkozás elképesztően nagy hatással van testi, értelmi és érzelmi területeinkre. Talán az orvostudomány is egyre inkább felismeri ennek fontosságát .
A táplálkozás beállításnál a legfontosabb szempont az egészségügyi kihívásokon és célokon túl, az egyéni genetikai sajátosságok és életvitel feltérképezése.

Epigetentikai sajátosságaid, életviteli szokásaid és egészségügyi állapotod határozza meg azt, hogy mi NEKED a jó és egészséges táplálkozási mód.

Célom, hogy utat mutassak a táplálkozás és a lelki harmónia területén, személyre szabott táplálkozási tanácsadásokkal, előadásokkal és folyamatosan bővülő szakmai posztokkal.

 

Azon kivételes emberek közé tartozom, akik az élet minden területén megtalálták a hivatásukat, melyet szívvel-lélekkel tudnak csinálni. Hiszem, ahhoz, hogy valaki hiteles és sikeres legyen a szakmájában, ízig-vérig szeretnie kell azt, amit csinál. Biológusként és oklveles táplálkozástudomanyi szakemberként megtaláltam mindazt, ami igazán Én vagyok, szakmailag és emberileg egyaránt. Egészségmentorként, táplálkozási tanácsadóként fontos számomra, hogy értéket adjak az embereknek, hiszen ezzel tudom jobbá tenni az életüket. Célom, hogy utat mutassak az egészség, a táplálkozás és a lelki harmónia területén.